Ruszin-Szendi Romulusz kabinetfőnök-helyettesként veszi maga mellé Pálinkás Szilveszter századost — jelentette be az új honvédelmi miniszter.
Ruszin-Szendi arról is beszélt, hogy soron kívül előlépteti Pálinkást, ugyanakkor fegyelmi eljárás is indul ellene, mivel a szabályok szerint előzetes jelentés nélkül állt a nyilvánosság elé, amikor a honvédség állapotáról beszélt a sajtónak.
A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: szerinte a százados nem saját maga miatt szólalt meg, hanem a katonákért, az állomány méltóságáért és becsületéért. Hozzátette azt is, hogy Pálinkás az interjú megjelenése előtt tájékoztatta őt.
Pálinkás Szilveszter a választás előtt adott nagy visszhangot kiváltó interjút a Telexnek, amelyben a honvédség problémáiról és állapotáról beszélt. Korábban több kommunikációs kampányban is ő volt a hadsereg egyik legismertebb arca. A választás óta többször feltűnt Ruszin-Szendi oldalán is, például a Honvédelmi Minisztériumnál tartott katonai tiszteletadáskor. Most pedig hivatalosan is a miniszter közvetlen stábjához kerül.