2026. 06. 11., Csütörtök, 08:33

Vége az olcsó temuzásnak, július 1-től bevezetik a 3 eurós vámot a kis értékű csomagokra is

Az Európai Unió új vámrendeletet fogadott el, amely jelentős változást hoz a vásárlók számára: a korábban vámmentes 150 euró alatti csomagok esetében is számítani kell vám és áfa fizetésére, ha bizonyos kínai és egyéb országokból rendelt árut hoznak be az EU‑ba. Ez érinti többek között olyan népszerű online piactereket, mint az AliExpress vagy a Shein.

A EU Bizottsága által kihirdetett jogszabály – az uniós vámreform részeként – valamennyi tagállamra vonatkozik, így Magyarországon is kötelezően alkalmazandó. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan egyeztet a piaci szereplőkkel, hogy az átállás minél gördülékenyebb legyen. A kiscsomagok vámkezelését továbbra is a posta, a futárszolgálat vagy a platform megbízottja intézi majd.

Az új szabály szerint a 3 eurós vámot nem csomagonként, hanem az egy csomagban található termékkategóriák után kell megfizetni.

A termékkategóriákat a vámtarifaszámok határozzák meg. Ha valaki például egy webáruházból egy pólót, egy telefontokot és egy fülhallgatót rendel ugyanabban a csomagban, akkor három különböző termékkategóriába tartozó (eltérő vámtarifaszámú) árut vásárol, ezért a fizetendő vám összesen 9 euró. Ha ugyanaz a vásárló három azonos típusú (azonos vámtarifaszámú) pamutpólót rendel, akkor a küldemény egyetlen termékkategóriát tartalmaz, így a fizetendő vám 3 euró. A fizetendő vám a webáruház áraiba fog beépülni. A szabály csak a 150 euró alatti belső értékű küldeményekre vonatkozik, az ennél értékesebb küldemények vámkezelésében változás nem lesz.

A július 1-jén hatályba lépő változás valamennyi uniós tagállamban egységesen alkalmazandó, így a harmadik országból érkező kiscsomagok vámkezelésének új szabályaival minden online vásárlónak érdemes számolnia. - írja a NAV közleményében.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: