Rendkívüli sajtótájékoztatón állította, hogy a korábbi kabinet a nyilvánosság előtt tagadta, miközben a háttérben menekülttábor létesítését készítette elő.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott szombat reggel Magyar Péter, aki szerint az Orbán-kormány legnagyobb és leghosszabban fenntartott megtévesztése az illegális migráció kezeléséhez kapcsolódott. A miniszterelnök úgy fogalmazott, a korábbi kabinet számos kérdésben félrevezette a közvéleményt, de a migráció ügyében éveken át következetesen olyan kommunikációt folytatott, amely szerinte nem állt összhangban a valósággal. Hozzátette, azért időzítették a tájékoztatót a Fidesz kongresszusa elé, mert még annak kezdete előtt akarták nyilvánosságra hozni az általuk ismert információkat.
Magyar Péter felidézte, hogy az Európai Bíróság 2024-ben 200 millió eurós bírságot szabott ki Magyarországra, valamint napi egymillió eurós büntetést írt elő a korábbi ítélet végrehajtásának elmaradása miatt. Elmondása szerint a felhalmozódott összeg mára megközelíti az egymilliárd eurót. A kormányfő azt állította, hogy miközben az Orbán-kormány nyilvánosan azt hangoztatta, hogy nem hajtja végre a döntést, a háttérben már 2024 nyarán egyeztetések zajlottak annak teljesítéséről.
Magyar Péter szerint ezek részeként felmerült egy migránsbefogadó központ létrehozása is.
A miniszterelnök azt is közölte, hogy a tervek szerint a Győr-Moson-Sopron vármegyei Vitnyéden, az egykori tejipari szakiskola területén alakítottak volna ki ilyen létesítményt, amelyre állítása szerint ötmilliárd forint közpénzt szántak volna. Prezentációjában több, 2024-es kormányzati egyeztetés dátumát is bemutatta, és azt állította, hogy szeptember elején már rendőri őrzés mellett, háromméteres kerítéssel körbevették az érintett ingatlant. Magyar Péter szerint a következő napokban további részleteket is nyilvánosságra hoznak arról, hogyan kívánta a korábbi kormány végrehajtani az európai bírósági ítéletet.