Banki alkalmazottnak adták ki magukat, majd egy alkalmazáson keresztül hozzáfértek áldozataik számláihoz – így csaltak ki összesen közel 8,5 millió forintot két sértettől a rendőrség szerint.
A nyomozás még tavaly nyáron indult, miután egy gyanútlan áldozat kapcsolatba került egy magát banki ügyintézőnek kiadó csalóval. A sértettet rábeszélték, hogy lépjen be a számítógépén egy alkalmazásba, ezzel pedig a csalók hozzáférést szereztek a bankszámlájához.
A számláról közel 5,5 millió forintot utaltak el.
A balatonfüredi rendőrök hosszas nyomozás után azonosították a feltételezett elkövetőket. A Veszprém vármegyei rendőrökkel és más társszervekkel közösen elfogtak egy 38 éves dunakeszi férfit, egy szintén 38 éves gödi férfit, valamint egy 29 éves balatonfenyvesi nőt.
A rendőrség szerint a társaság előre felosztotta egymás között a feladatokat. Egyikük strómanokat szervezett be, akiknek a bankszámláira érkeztek a csalásokból származó összegek. A pénzt ezt követően egyes esetekben ATM-ekből vették fel.
A három gyanúsított ellen pénzmosás, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folyik eljárás.