Nem mindennapi esethez riasztották a rendőröket július 17-én délelőtt a 8-as főúton. Egy külföldi sofőr jelezte, hogy egy őz féktávolságon belül ugrott az autója elé, ezért már nem tudta elkerülni az ütközést.
Az állat a helyszínen elpusztult, a történet azonban itt még nem ért véget.
A sofőr elmondása szerint még a rendőrök kiérkezése előtt megállt mellette egy másik autó. Abból kiszállt egy férfi, fogta az elpusztult őzet, betette a csomagtartóba, majd elhajtott
A rendőrök gyorsan azonosították a jármű utasait: másfél órán belül egy Balatonfüred környéki településen igazoltatták a 18 éves fiatalembert és 17 éves társát. Mindkettőjüket megbírságolták.
A rendőrség az eset kapcsán ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az elgázolt vadat nem szabad hazavinni. Az állat ugyanis az illetékes vadgazdálkodó tulajdona, ezért az elszállítása lopásnak minősülhet.
Vadgázolás esetén a helyszínt biztosítani kell, majd értesíteni kell a rendőrséget. Az elpusztult állatot pedig semmiképpen sem szabad a csomagtartóba tenni és elvinni.