Csaknem 7 milliárd forint megtakarítást ért el a közmédia új, megbízott vezetése az első két hétben - közölte az MTVA. A tájékoztatás szerint közben zajlik a szerződések átvilágítása, a hírszolgáltatás újraindítását pedig augusztus közepére tervezik.
A közlemény szerint július 7-én vette át a közmédia irányítását az új vezetés, amelynek elsődleges feladatai között a szervezet szakmai és pénzügyi átvilágítása, valamint a független és objektív hírszolgáltatás feltételeinek megteremtése szerepel. Az MTVA azt írja, hogy megkezdődött a nagy értékű gyártási és informatikai szerződések felülvizsgálata, több ügyben pedig azt vizsgálják, hogy a megállapodások megfeleltek-e a valós gazdasági tartalmuknak. Ha szabálytalanságot találnak, jogi lépéseket is kilátásba helyeztek.
A megtakarítás jelentős részét a közlés szerint a műsorgyártási szerződések átalakítása, valamint az NB I közvetítési jogainak újratárgyalása adta. Utóbbit egy évvel hosszabbították meg, 4 milliárd forinttal alacsonyabb összegért, mint a korábbi megállapodás.
Az MTVA közölte azt is, hogy a hírszolgáltatás teljes visszatérését augusztus közepére tervezik, miközben az M1-en jelenleg átmeneti műsorrend látható, és több magyar film, archív, kulturális, vallási és ismeretterjesztő műsor is visszakerült a képernyőre.