Július közepén kommandósok vették őrizetbe a Magyar Kétfarkú Kutya Párt volt pécsi politikusát, Hankó Viktóriát, miután a rendőrök egy autóban 353 gramm kristályt találtak. A járműben a politikus egy férfi társaságában utazott, amikor az M6/M60-as autópálya egyik benzinkútjánál intézkedtek velük szemben. Hankó Viktória nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal élt, és vallomást sem tett.
Az ügyvéd szerint másképp történt az eset
A folyamatos sajtóérdeklődésre reagálva a politikus ügyvédje közölte: ügyfele állítása szerint a történtek nem úgy zajlottak, ahogy az a letartóztatás után megjelent sajtóhírek alapján tűnhetett.
Makai Krisztián ügyvéd közleményében azt írta:
Ügyfelem állítása szerint ő soha nem kereskedett kábítószerrel, az ügyben betöltött szerepe ellentétes azzal, mint amelyet a nyomozóhatóság a terhére ró
A védő hozzátette, hogy Hankó Viktória állítása szerint nem önszántából ült abban a gépjárműben, amelyet a hatóságok az elfogásakor megállítottak.
Ennek részleteit azonban jelenleg nem áll módunkban nyilvánosságra hozni
– közölte Makai Krisztián ügyvéd.
A hatóságok szerint menekülni próbáltak
A Mecsek kommandó július 13-án este Bólynál állított meg egy személyautót. A hatóságok tájékoztatása szerint az érintettek megpróbáltak elmenekülni a helyszínről, az autóban pedig jelentős mennyiségű kábítószert találtak.
A rendőrség közlése szerint Hankó Viktória drogtesztje is pozitív lett.
Az ügyészség indítványozta a gyanúsítottak 30 napos letartóztatását, amellyel a bíróság egyetértett. Az indoklás szerint fennállt a bűnismétlés, a bizonyítás megakadályozásának, valamint az elrejtőzésnek a veszélye.
A gyanúsítás alapjául szolgáló bűncselekmény a törvény szerint 2–8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.