Hihetetlennek tűnő történet miatt kellett módosítani egy hatalmas energetikai beruházás terveit Nagy-Britanniában: Harry Potter-rajongók tiltakozása miatt változtatták meg egy több száz millió fontos áramkábel nyomvonalát, mert az érintette volna a filmekből ismert Dobby, a házimanó emlékhelyén haladt volna át.
A Greenlink projekt egy hatalmas volumenű, Írország és az Egyesült Királyság villamosenergia-hálózatát összekötő interkonnektor., amely egy mintegy 200 kilométer hosszú, részben tenger alatt futó nagyfeszültségű kábelen keresztül biztosítana energiaátvitelt a két ország között. A beruházás értéke körülbelül 430 millió font, vagyis több mint 180 milliárd forint.
A tervezett útvonal a walesi Freshwater West partnál érte volna el a szárazföldet, ugyanott, ahol a Harry Potter és a Halál ereklyéi című filmben Dobby haláljelenetét forgatták. A rajongók azóta emlékhelyet alakítottak ki a helyszínen, köveket és üzeneteket hagyva a szeretett házimanó tiszteletére.
Amikor kiderült, hogy a kábel nyomvonala pontosan az emlékhelyen haladna keresztül, rajongók százai tiltakoztak, és tömegesen keresték meg a beruházásért felelős céget. A projekt vezetői eleinte meglepődtek a reakciókon, később azonban úgy döntöttek, hogy inkább módosítják a terveket.
A módosított útvonal így elkerüli Dobby „sírját”, ugyanakkor a történet különös fordulata, hogy az új nyomvonal egy valódi történelmi jelentőségű területen halad át, ahol bronzkori régészeti leleteket találtak.