Ma tényleg érdemes lesz az eget figyelni: napnyugta előtt részleges napfogyatkozást láthatunk Magyarországról, az augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszakán pedig tetőzik az év egyik legszebb meteorraja, a Perseidák. Mutatjuk, mikor és merre érdemes nézni, és azt is, mire lesz szükség a biztonságos megfigyeléshez.
Ritka látványos nap vár a csillagászat szerelmeseire. Augusztus 12-én este Magyarországról részleges napfogyatkozástfigyelhetünk meg, néhány órával később pedig már a hullócsillagoké lesz a főszerep. A napfogyatkozás mértéke és időpontja az ország különböző részein eltérő lesz. Budapesten például 19:22 körül kezdődik, és 19:56 körül éri el a maximumát. Nyugat-Magyarországon jóval nagyobb mértékű lesz a fogyatkozás: Sopron környékén a Nap több mint 80 százalékát eltakarhatja a Hold.
Merre keressük a napfogyatkozást?
Nem kell sokáig keresgélni az égen: a lenyugvó Nap irányába, a nyugati–északnyugati horizont felé kell fordulnunk. Mivel a jelenség este történik, a Nap már alacsonyan jár, ezért olyan helyet érdemes választani, ahonnan sem épületek, sem fák nem takarják el a nyugati horizontot. És itt jön a legfontosabb szabály: szabad szemmel ne nézzünk bele a Napba.
A hagyományos napszemüveg – még a nagyon sötét is – kevés. Kifejezetten közvetlen napmegfigyelésre készült, ISO 12312-2 követelményeinek megfelelő napfogyatkozás-néző szemüvegre van szükség.
Távcsővel, binokulárral vagy fényképezőgéppel megfelelő, az optika elé helyezett speciális napszűrő nélkül szintén tilos a Napot megfigyelni. A koncentrált napsugárzás súlyos szemkárosodást okozhat. A biztonságos napfogyatkozás-megfigyelés szabályairól korábbi cikkünkben részletesen is írtunk.
Éjszaka pedig jönnek a Perseidák
A napfogyatkozás után még korántsem ér véget az égi műsor. Augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka tetőzik a Perseidák meteorraja, vagyis ekkor érdemes igazán hullócsillagokra vadászni.
Az Ng.24.hu szerint idén különösen kedvezőek a körülmények, ugyanis a maximum újhold idejére esik, így a Hold fénye egyáltalán nem zavarja majd a halványabb meteorok megfigyelését. Ideális, sötét vidéki égbolton átlagosan óránként 40–50 meteort is megpillanthatunk, bár ez természetesen függ a felhőzettől, a fényszennyezéstől és attól is, mennyi időt töltünk az égbolt figyelésével.
Merre nézzünk a hullócsillagokért?
A Perseidák látszólag a Perseus csillagkép irányából érkeznek, amely az éjszaka folyamán az északkeleti égbolton emelkedik egyre magasabbra. Nem kell azonban mereven a Perseust nézni. Sőt, a hosszabb meteorcsíkokat gyakran a radiánstól távolabb lehet szebben megfigyelni. A legjobb, ha olyan helyet választunk, ahonnan az égbolt minél nagyobb részét belátjuk. A hajnal előtti órák különösen ígéretesek, ekkor a Perseidák radiánsa már magasabban jár az égen.
A legjobb műszer a saját szemünk.
Keressünk egy sötét, fényszennyezéstől távoli helyet, vigyünk magunkkal pokrócot vagy dönthető széket, helyezkedjünk el kényelmesen, és adjunk legalább 20–30 percet a szemünknek, hogy hozzászokjon a sötéthez. A telefon kijelzőjét pedig lehetőleg ne nézegessük közben, mert az erős fény újra lerontja a sötétadaptációt.