2026. 10. 31., Szombat, 13:22

Ügyvédek, cégvezetők, politikusok – Így fonódik össze a veszprémi városvezetés és a Horgos utca 8. üzleti világa

Újabb dokumentumok kerültek elő a veszprémi politikai és gazdasági kapcsolatrendszerről, amelyet az aranyosvölgyi beruházások nyomán kezdtünk részletesebben feltérképezni. Korábban már bemutattuk, hogy Varga Tamás gazdasági alpolgármester éveken keresztül egyszerre volt a VKSZ igazgatóságának elnöke és a Mihalovics Péterhez kötődő Lions Communication ügyvezetője. A cégiratokból azonban további, eddig kevésbé ismert kapcsolatok is kirajzolódnak: a jelenlegi VKSZ-vezérigazgató, a V-Busz korábbi vezetője, a városi vállalatnak dolgozó ügyvéd és több, korábban fideszes kötődésű vállalkozó neve is visszatér a Horgos utca 8.-hoz kapcsolódó üzleti kör történetében.

A 2026 nyarán kezdődött aranyosvölgyi tiltakozások óta egyre több olyan dokumentumot sikerült megszereznünk, amelyekből a korábban önkormányzati érdekeltségben lévő ingatlanok útja és az azokat megszerző vállalkozások kapcsolatrendszere is rekonstruálható. A nyomok jelentős része a Bakony-Balaton Régió Fejlesztő Zrt.-hez, az IDEONA Zrt.-hez és a MÁRVÁNY Vagyonkezelő Alapítványhoz vezet, miközben több társaság székhelye vagy korábbi székhelye ugyanazon a veszprémi címen, a Horgos utca 8. alatt található. Az egyik legérdekesebb kérdés azonban nem is a cégek száma, hanem az, hogy milyen személyi kapcsolatok vezetnek ettől a vállalkozási hálózattól a város politikai és gazdasági vezetéséhez.

Varga Tamás: a Lions mellett két vendéglátóipari vállalkozásban is megjelent

Korábban részletesen bemutattuk, hogy Varga Tamás, Veszprém jelenlegi alpolgármestere 2017 augusztusától 2024 októberéig a Lions Communication Kft. ügyvezetője volt, miközben 2020-tól a VKSZ igazgatóságának elnöki tisztségét is betöltötte. A Lionst Mihalovics Péter és Ovádi Péter alapította, Mihalovics pedig később is a tulajdonosi oldalon maradt. Varga 2024 októberében Veszprém gazdasági alpolgármestere lett, a Lions ügyvezetését pedig 2026 augusztusában Tóth Gábor Szilárd vette át.

Veszprém alpolgármestere éveken át ugyanannak az üzleti körnek a cégét vezette, amely ma több veszprémi beruházásnál - Aranyosvölgy, Haszkovó, NOVA - is megjelenik

Veszprém alpolgármestere éveken át ugyanannak az üzleti körnek a cégét vezette, amely ma több veszprémi beruházásnál - Aranyosvölgy, Haszkovó, NOVA - is megjelenik

Varga Tamás akkor volt a VKSZ Zrt. igazgatóságának elnöke, amikor annak érdekeltségébe tartozó Öko-Aranyosvölgy Kft. értékesítette az aranyosvölgyi területeket, ugyanebben az időszakban a Mihalovics Péter tulajdonában álló Lions Communication Kft. ügyvezetője is volt és nem mellesleg Ovádi Péter, ko

A most átnézett történeti OPTEN-adatlapok alapján azonban Varga Tamás más, korábbi fidelitasosokhoz kapcsolódó vállalkozásokban is megjelent. Az egyik az Óváros Bisztró Kft., amelynek 2019. december 13-i alapításától 2020. szeptember 23-ig Szalay Zsolttal együtt ügyvezetője volt, és ugyanebben az időszakban tulajdonosként is szerepelt. Varga később, 2022. április 14. és október 11. között ismét a társaság tagja lett.

A másik vállalkozás a Saiko Sushi és Bar Kft., amelynek elődcége 2011-ben alakult. Ebben az eredeti alapítástól 2013 januárjáig Szalay Zsolt mellett Vermes Gábor is tulajdonos volt (Vermes a Márvány Alapítvány triójának harmadik szereplője Mihalovics és Tóth mellett). Varga Tamás viszont csak jóval később, 2022 áprilisa és októbere között jelent meg a társaság tagjaként. Vermes és Varga tehát nem egyidejű tulajdonostársak voltak, de mindketten szerepelnek ugyanannak a később jelentős támogatásokat elnyerő vendéglátóipari vállalkozásnak a történetében.

Ezen vállalkozások azokban az ingatlanokban működtek, amelyet Tóth Gábor Szilárd cége, a Pannon Térség Fejlesztéséért Nonprofit Kft szerzett meg, majd adott bérbe. 

800 milliós támogatástól a havi 1,7 milliós EKF-bérleti díjig – így fonódtak össze az Óváros tér 25-26. ügyletei

800 milliós támogatástól a havi 1,7 milliós EKF-bérleti díjig – így fonódtak össze az Óváros tér 25-26. ügyletei

Egy, a Horgos utca 8. cégbirodalomhoz tartozó veszprémi vállalkozás 800 millió forint állami támogatást kapott információbiztonsági központ létrehozására, majd két belvárosi ingatlant vásárolt, amelyeket később átépíttetett. Az egyik épületben az Európa Kulturális Fővárosa programot lebonyolító társ

A két társaság azért érdekes, mert az Európa Kulturális Fővárosa program keretében jelentős támogatásokhoz jutottak. Az Óváros Bisztró Kft. 69,38 millió forintot kapott egy közösségi tér kialakítására, a Saiko Sushi és Bar Kft. pedig a korábban feldolgozott támogatási adatok szerint 50 millió forintban részesült az Óváros téren megnyitott japán étteremhez kapcsolódó fejlesztésre. A két megítélt támogatás így összesen közel 119,4 millió forintot tett ki. 

Salga Balázs: a Bakony-Balaton Médiától a VKSZ vezérigazgatói székéig

A másik különösen fontos személy Salga Balázs, aki 2025. május 1-jétől a VKSZ vezérigazgatója. Salga korábban a társaság városgazdálkodási igazgatójaként dolgozott, vagyis már az aranyosvölgyi ingatlanértékesítések időszakában is a városi vállalat vezetői köréhez tartozott.

Üzleti előélete azonban jóval korábbra nyúlik vissza. A Vehír saját, 2018-as történeti visszatekintése szerint a Bakony-Balaton Média Kft. 2008-as indulásakor Salga Balázs volt az ügyvezető, majd 2012 februárjától Tóth Gábor Szilárd vette át a társaság irányítását. A cég a Vehír.hu kiadója, de emellett kommunikációs és marketingtevékenységet is végzett, többek között veszprémi önkormányzati és intézményi megrendelések alapján.

A Bakony-Balaton Média azonban nemcsak kommunikációs vállalkozásként kapcsolódik a történethez. A társaság 2019-ben még részvényese volt a Bakony-Balaton Régió Fejlesztő Zrt.-nek, majd az IDEONA Zrt. megvásárolta a részvényeit. Ugyanezen a napon Tóth Gábor Szilárdot választották a Bakony-Balaton Régió vezérigazgatójává. Ez az a vállalkozás, amely 2020-ban nettó 102,2 millió forintért megvásárolta az aranyosvölgyi ingatlanok déli részét az Öko-Aranyosvölgy Kft.-től.

Aranyosvölgy: kik állnak valójában a beruházás mögött?

Aranyosvölgy: kik állnak valójában a beruházás mögött?

Az Aranyosvölgy beépítésének terve hónapok óta heves vitákat vált ki Veszprémben, a beruházás kapcsán leginkább a környezeti hatások kerültek fókuszba, azonban kevesebb szó esik arról, hogy kik állnak valójában a projekt mögött.

Salga esetében ráadásul van egy további, közvetlen intézményi kapcsolat is. A VKSZ hivatalosan közzétett adatai szerint Salga Balázs az Öko-Aranyosvölgy Kft. felügyelőbizottságának elnöke, vagyis annak a társaságnak az ellenőrző szervét vezeti, amely korábban az ingatlanokat értékesítette.

A VKSZ jelenlegi vezérigazgatója korábban olyan vállalkozást vezetett, amelynek későbbi tulajdonosi és vezetői története közvetlenül kapcsolódik az aranyosvölgyi ingatlanokat megvásárló céghez. Emellett jelenleg annak az önkormányzati leányvállalatnak a felügyelőbizottsági elnöke is, amely az eredeti értékesítést lebonyolította. Jogos kérdés, milyen szerepe volt a városi vállalat különböző vezetői és ellenőrző szerveinek az értékesítések előkészítésében, és milyen módon kezelték a korábbi üzleti kapcsolatokat.

Salga Balázs korábbi pályafutásának van egy különösen érdekes állomása is, amely egyenesen Mihalovics Péter korábbi kormányzati tevékenységéhez vezet. Salga 2013-tól a Zánka–Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft.-nél dolgozott vezető beosztásban: a cégadatok szerint 2013. június 21-től együttes cégjegyzési jogosultsággal rendelkezett, egy korabeli beszámoló pedig igazgatóhelyettesként említi. Az állami társaság ügyvezetője ekkor Siklódi László Levente volt, aki Mihalovics Péter régi veszprémi politikai társa: korábban mindketten a Fidelitas megyei vezetésében dolgoztak, egyikük elnökként, másikuk alelnökként. Mihalovicsot 2011-ben az Új Nemzedék Jövőjéért Program kidolgozásáért és kormányzati koordinációjáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki. A zánkai központ megújítását maga is aktívan képviselte, és a létesítmény jövőjének egyik fontos pilléreként az Erzsébet-program keretében zajló gyermektáboroztatást nevezte meg. Az egykori úttörőváros vagyonkezelése 2014 januárjában került át az Erzsébet Vagyonkezelő Kft.-hez, miközben az Új Nemzedék Központ egy mintegy hárommilliárd forintos, uniós finanszírozású ifjúsági programot is megvalósított. A projekt körüli gazdálkodási problémákról később a 444 és a HVG is részletesen beszámolt. Salga tehát egy olyan állami intézmény vezetésében dolgozott, amelynek kormányzati programját Mihalovics Péter koordinálta, ügyvezetője pedig Mihalovics korábbi veszprémi fidelitasos politikai társa volt.

Dr. Kovács Gergely: ugyanaz az ügyvéd a VKSZ-nél, a MÁRVÁNY Alapítványnál és Mihalovics Péternél

Az eddigiekhez képest is új, eredeti dokumentumokkal bizonyítható kapcsolatot találtunk dr. Kovács Gergely ügyvéd szerepével kapcsolatban. Kovács neve már korábban is ismert volt számunkra a VKSZ dokumentumaiból. A társaság szervezeti és működési szabályzatának módosításjegyzéke szerint 2016-tól kezdődően rendszeresen közreműködött a VKSZ belső szabályzatainak jogi ellenőrzésében. A 2022. novemberi SZMSZ-t például dr. Temesvári Balázs akkori vezérigazgatóval együtt ellenőrizte, a dokumentumot Varga Tamás igazgatósági elnök hagyta jóvá. Kovács emellett a 2020. augusztus 5-én megkötött, VKSZ és VEMÉV-SZER közötti, nettó 80,1 millió forintos Bajcsy-Zsilinszky utcai ingatlan-adásvételi szerződést is ellenjegyezte.

Az újonnan megszerzett cégbírósági dokumentumok azonban egy ennél is fontosabb kapcsolatot tárnak fel. Dr. Kovács Gergely készítette és ellenjegyezte azt a 2023. február 23-i szerződést, amellyel Ihász Attila Zsolt az IDEONA Zrt. teljes részvényállományát ingyenesen a MÁRVÁNY Vagyonkezelő Alapítványra ruházta át. 

Veszprém legnagylelkűbb lakosa, aki illetékfizetés nélkül 3,75 milliárd összértékű céget adott a fidelitasos haverjainak alapítványának

Veszprém legnagylelkűbb lakosa, aki illetékfizetés nélkül 3,75 milliárd összértékű céget adott a fidelitasos haverjainak alapítványának

2016-ban tanácsadó cégként indult, néhány év alatt állami megbízások, ingatlanügyletek és energetikai beruházások útján 3,75 milliárd forintot ért az Ideona Zrt. Korábbi egyedüli részvényese, Ihász Attila Zsolt 2023-ban ingyenesen egy vagyonkezelő alapítványra ruházta a teljes részvénycsomagot. A Má

Az ugyanezen a napon kelt alapítói határozat szerint Kovács Gergelyet kifejezetten felkérték a tulajdonosváltozáshoz kapcsolódó cégeljárás lebonyolítására is. Vagyis itt már nem egyszerűen arról van szó, hogy az ügyvéd egy önkormányzati vállalat és egy magáncég dokumentumaiban is szerepel: ő végezte el annak a tulajdonosváltásnak a jogi lebonyolítását, amellyel az IDEONA a Mihalovics Péter által vezetett MÁRVÁNY Alapítvány tulajdonába került.

A történetnek van még egy későbbi állomása. 2026. szeptember 30-án Kovács Gergely Mihalovics Péter meghatalmazott jogi képviselőjeként küldött levelet szerkesztőségünknek, amelyben egy korábbi, Mihalovics politikai és üzleti pályájával foglalkozó cikkünk eltávolítását vagy átdolgozását kérte.

Kovács emellett korábban a veszprémi Helyi Választási Bizottság elnöki tisztségét is betöltötte.

Egy további, érdekes címadatot is találtunk. A MAGIC SUMMER Kft. 2015 és 2026 júliusa között a Lions Communication tulajdonosi érdekeltségébe tartozott, ügyvezetője pedig 2017 szeptemberétől 2024 októberéig Varga Tamás volt. A társaság székhelye 2024 októberében a veszprémi Buhim utca 12.-be, vagyis arra a címre került, amely dr. Kovács Gergely ügyvédi irodájának hivatalos címe is. Így a kérdés az, előfordult-e, hogy egymással üzleti kapcsolatban álló önkormányzati és magánvállalkozások számára egyidejűleg végzett jogi munkát?

Pálinkás Norbert: a V-Busz egykori vezetőjének cége is kapcsolódott az IDEONA-hoz

A kapcsolatrendszer egy másik fontos szereplője Pálinkás Norbert, aki 2019 és 2021 között a veszprémi önkormányzati tulajdonú V-Busz Kft. ügyvezetője volt. Pálinkásnak eközben saját magánvállalkozása is működött: a Feuvert Zrt., amelynek üzleti érdekeltségeit és politikai kapcsolatait a Magyar Narancs már 2019-ben részletesen bemutatta.

A Feuvert története az aranyosvölgyi ingatlaneladás miatt vált számunkra különösen fontossá. A társaság ugyanis 2020-ban nettó 70 millió forintos ajánlatot tett arra a 17 ingatlanra, amelyet végül a Bakony-Balaton Régió Fejlesztő Zrt. vásárolt meg 102,2 millió forintért. Pálinkás tehát az ajánlattétel időszakában egy városi vállalatot irányított, miközben magánvállalkozása egy másik önkormányzati érdekeltségű társaság ingatlanjaira pályázott.

A Feuvert ráadásul már a versenyeztetés előtt üzleti kapcsolatban állt a későbbi nyertes tulajdonosi körével. A vállalkozás és az IDEONA Zrt. közös érdekeltséggel rendelkezett az UGOCSA ESTATE Kft.-ben, amelynek ügyvezetője Vermes Gábor volt. A Feuvert 2020-as ajánlatát Kovács Szilárd írta alá, aki később az IDEONA igazgatóságába is bekerült.

Vagyis két külön ajánlattevő között már az ingatlaneladást megelőzően dokumentálható üzleti kapcsolat létezett, miközben az egyik vállalkozás tulajdonosa egy önkormányzati társaság vezetőjeként dolgozott. 

Az továbbra sem világos, milyen szempontok alapján választották ki az ajánlattevőket, vizsgálták-e a köztük fennálló kapcsolatokat, és milyen dokumentumok alapján lehetne ezt utólag ellenőrizni.

Aranyosvölgy: eltűntek az ingatlanértékesítés versenyeztetésének e-mailjei, amelyekből kiderülhetne, kiket hívtak meg ajánlattételre

Aranyosvölgy: eltűntek az ingatlanértékesítés versenyeztetésének e-mailjei, amelyekből kiderülhetne, kiket hívtak meg ajánlattételre

A városi érdekeltségből kikerült aranyosvölgyi ingatlanok értékesítésének egyik fontos kérdése, hogy valódi és ellenőrizhető verseny előzte-e meg a vevők kiválasztását – ám a VKSZ szerint az ehhez szükséges e-mailek már nem lelhetők fel.

Borbás Tamás: az egykori eladó később a beruházó kapcsolattartója

Végül van még egy személy, akinek szerepe az aranyosvölgyi történetben külön figyelmet érdemel: Borbás Tamás, az Öko-Aranyosvölgy Kft. ügyvezetője. Borbás 2020-ban az eladó önkormányzati érdekeltségű társaságot képviselte a Bakony-Balaton Régióval kötött adásvételi szerződésben. Öt évvel később azonban a Golden Valley Investment 2020 Kft. megrendelésére készített, 2025. december 8-i telepítési tanulmánytervben már a beruházó kapcsolattartójaként szerepel, miközben a társaság képviselője Tóth Gábor Szilárd.

Ügyészséghez fordulnak az aranyosvölgyi telekeladások miatt – az adásvételi szerződések érvénytelenségének megállapítását kezdeményezik a civilek

Ügyészséghez fordulnak az aranyosvölgyi telekeladások miatt – az adásvételi szerződések érvénytelenségének megállapítását kezdeményezik a civilek

Az Aranyosvölgy és Környéke Baráti Kör Egyesület jogi képviselője szerint meg kell vizsgálni, hogy szabályosan versenyeztették-e a korábban közpénzből megvásárolt ingatlanokat, mert az esetleges jogsértés akár a területek visszaszerzésére is lehetőséget adhat.

Egyre több kapcsolat, egyre több kérdés

Az elmúlt hónapokban feltárt céges és személyi kapcsolatokból mára egy rendkívül összetett rendszer rajzolódik ki. A Horgos utca 8.-hoz kapcsolódó vállalkozások története nemcsak Mihalovics Péter, Tóth Gábor Szilárd és Vermes Gábor üzleti tevékenységéről szól. A cégiratokban, szerződésekben és önkormányzati dokumentumokban rendre feltűnnek a városi politikai és gazdasági vezetés korábbi vagy jelenlegi szereplői is.

Varga Tamás a Lions mellett más, korábbi fidelitasosokhoz kötődő vállalkozásokban is érdekelt volt. Salga Balázs a Bakony-Balaton Média korábbi vezetésétől jutott el a VKSZ vezérigazgatói székéig. Dr. Kovács Gergely a VKSZ jogi dokumentumainál, az IDEONA–MÁRVÁNY tulajdonosváltásnál és Mihalovics személyes jogi képviseletében is megjelent. Pálinkás Norbert a V-Busz vezetőjeként tulajdonolt olyan magáncéget, amely üzleti kapcsolatban állt az IDEONA-val, és ajánlattevőként vett részt az aranyosvölgyi ingatlanok értékesítésében. Borbás Tamás pedig az ingatlanokat eladó társaság képviselőjeként, majd a későbbi beruházó kapcsolattartójaként szerepel a dokumentumokban.

És számos további összefonódást találtunk még, ahol bár nevesíteni nem szeretnénk az illetőket, de szintén megmutatja a különbőző szintű átjárásokat a cégháló és a városvezetés között. Például a Horgos utca 8-hoz tartozó egyik vállalkozás kulcsszereplőjének felesége jelenleg az önkormányzat egyik cégénél a vezérigazgatói irodavezető. De visszafelé is működik, a városvezetés egyik prominens alakjának gyermeke a Horgos utca 8. egyik cégénél dolgozik.

Az egy dolog, hogy Veszprém politikai és gazdasági életének szereplői évtizedek óta ismerik egymást. Az már közérdekű kérdés, hogy ezek a kapcsolatok milyen szerepet játszottak a városi ingatlanok értékesítésében, a közpénzek felhasználásában és a jelentős fejlesztési döntések előkészítésében.Az aranyosvölgyi tiltakozások óta egyre mélyebbre ásunk ebben a történetben, és úgy tűnik, szinte minden újabb dokumentum egy újabb kapcsolathoz vezet. A kutatást ezért folytatjuk: nem pusztán a személyi hálót szeretnénk bemutatni, hanem azt is, hogy a város vagyona feletti döntések milyen körülmények között születtek, és valóban megfelelően érvényesültek-e bennük a veszprémiek érdekei.

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: