2023. 12. 13., Szerda, 09:55

Antennát operáltatott a fejébe, hogy hallja a színeket

Ez még nem Elon Musk Neuralink projektje, de valami nagyon hasonló.

Az úgynevezett biohackerek - kísérletező kedvű egyetemi tanárokra vagy elszánt művészek - saját testükön kísérleteznek különböző technológiai újdonságokkal.

A spanyol–ír–amerikai művész, Neil Harbisson leginkább arról nevezetes, hogy ő az első ember a Földön, akinek antennát ültettek a fejébe.

A képzőművész Harbisson azért vállalkozott erre a hátborzongató projektre, mert színvaknak született, így a betegsége miatt a világot fekete-fehérben látta, egészen 2004-ig – írja a Dívány.

A különleges antennának köszönhetően azonban lehetővé vált számára, hogy a fejében rezgésekként érezze és hallja a színeket, beleértve azokat is, amelyek az emberi szem számára láthatatlanok, például az infravöröset vagy az ultraibolyát.

21 éves korom óta ahelyett, hogy színeket látnék, színeket hallok. Számomra ez már teljesen normális

– nyilatkozta a művész, akinek állítása szerint az eszköz teljesen megváltoztatta a művészetről alkotott felfogását, és olyan világba lépett általa, amelyben a szín és a hang ugyanaz.

Harbisson antennája egyébként akár a műholdakról is képes befogni a jeleket, abarátai öt kontinensről küldözgetnek számára hangokat, videókat vagy képeket – közvetlenül a fejébe, hiszen az antenna a csontjaihoz csatlakozik.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: