2021. 01. 26., Kedd, 21:45

7 nap alatt három Liga Kupa mérkőzés a VKKFT-nél

Míg Egyiptomban javában zajlik még a férfi kézilabda világbajnokság, addig itthon folytatódnak a Liga Kupa mérkőzések, ahol is a Veszprémi KKFT érdekelt. Szerda este a Tatai AC ellen lépnek pályára Tombor Csaba tanítványai.

Január elején nagyon jó formában kezdte meg a Szerencsejáték Zrt. Férfi Liga Kupát, ahol is az A csoportban háromból három győzelemmel kezdtek. Most hét nap alatt három mérkőzést is játszanak, amelyből egyet már ki is pipálhatnak. Múlt hét vasárnap óriási különbséggel, 18:34-re legyőzték idegenben az Agrofeed ETO-SZESE csapatát, ez pedig azt jelenti, hogy a VKKFT már biztosan továbbjutott az „A” jelű csoportból.

Ma hazai pályán a Tatai AC csapatát fogadják majd, szombaton pedig szintén a tataiakkal küzdenek majd meg, de idegenben. Tombor Csaba együtteséből jelenleg hiányzik Borbély Ádám, aki a felnőtt válogatottal küzd az egyiptomi világbajnokságon. Eddig veretlen a veszprémi alakulat a Liga Kupában, reméljük ez a sorozat nem is fog egyhamar megszakadni.

A következő Liga Kupa mérkőzésünket a Tatai AC ellen játsszuk. Úgy gondolom egy nagyon jó iramú mérkőzést fogunk játszani ellenük, hiszen az előző években is nagyon jó mérkőzéseket tudtunk velük játszani az NB1/B-s mezőnyben.

- nyilatkozta Éles Benedek a mérkőzést megelőzően.

A mérkőzést ismét élőben követhetjük majd a csapat facebook oldalán.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: