2021. 08. 19., csütörtök, 15:53

Környezetkímélő és energiatakarékos műtrágyagyártásba kezd a péti Nitrogénművek

Környezetkímélő műtrágyagyártás megindítását tervezik néhány éven belül a péti Nitrogénművek Zrt.-nél.

Az új technológiának köszönhetően a műtrágyagyártáshoz használt ammónia előállítása során éves szinten mintegy százezer tonnával csökken a szén-dioxid kibocsátása, és tíz százalékkal kevesebb energia kell a gyártáshoz. Bige Zoltán elmondta, hogy a zöld ammóniát a Nitrogénművek fő terméke, a pétisó gyártásához használják majd fel. Ismertetése szerint minden tonna zöld ammónia gyártása során két tonnával kevesebb szén-dioxid kerül a légkörbe, mint a hagyományos technológiával gyártott műtrágya esetében.

A tervek szerint a Nitrogénművek mint az ország legnagyobb hidrogén előállítója jelentős szerepet fog vállalni a hazai hidrogénstratégia megvalósításában. A műtrágyagyártás során megújuló energiaként használt környezetbarát zöld hidrogén előállítása során tonnánként mintegy 10 tonnával kevesebb szén-dioxid kerül a légkörbe, mint a korábbi eljárással.   

Megkezdődtek a Veszprémet Márkóval és Bánddal összekötő kerékpárút munkálatai

Megkezdődtek a Veszprémet Márkóval és Bánddal összekötő kerékpárút munkálatai

Veszprém önkormányzata 501,6 millió, míg Márkó Község Önkormányzata 279,77 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a megvalósításhoz.

Bige Zoltán közölte: a tervezett beruházás része egy 200 megawatt csúcsteljesítményű napelem- és egy 45 megawatt csúcsteljesítményű szélerőmű-park, az optimális energiafelhasználást biztosító 400 megawattóra tárolókapacitással együtt. A megtermelt 36 ezer tonna környezetbarát, vagyis zöld ammóniából 100 ezer tonna pétisó gyártható, ami a jelenlegi 1,4 millió tonnás éves gyártói kapacitást egészítené ki. A vállalat teljes termelését tekintve a beruházás csaknem 10 százalékos energiacsökkentést eredményez. Az ammónia-függőséget el szeretnék kerülni, a tervek szerint a helyi gyártásra helyezik majd a hangsúlyt.    

2022-ben megépülhet a vállalat ammónia lefejtője, amely lehetővé teszi a meglévő műtrágyagyártó kapacitásának teljes kihasználását, valamint nagyobb mennyiségben fogadjanak és használjanak fel alacsony szén-dioxid-kibocsátással gyártott ammóniát.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!