2021. 08. 24., kedd, 11:23

Ilyen diós csigát még nem ettünk! - Ellátogattunk a mindenmentes boltba

Helyben sütött pékáru, termelői delikát termékek, kézműves cukrász sütik, mentes étkezéshez szükséges alapanyagok. Minden egy helyen.

 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, megnyitott az Enikővel Mentesen ami igazi különlegesség városunkban, hiszen a delikát és egyben pékség polcai glutén-, tej-, laktóz-, adalékanyag-, cukor-, élesztő-, rizs-, kukorica-, tojás- és szójamentes finomságokkal vannak telis-tele, de vannak náluk vegán, bio és paleo termékek is. Ráadásul minden egy dietetikus segítségével, Enikő által gondosan válogatva, egyenesen termelőktől került a boltba.

 

 

Ahogy megérkeztünk Enikőhöz egyből rá is mentünk a péksütikre, és mint megtudtuk, ami náluk valamitől mentes, az valóban az, hiszen Enikő mindenre ügyelve, külön-külön süti a különböző finomságokat. Ezekről pedig leírást is találtunk az üzletben, mely minden allergén és tápanyag információt tartalmaz. A péktermékek tekintetében új hullámos finomságok is helyet kaptak, melyek nem csak mentesek, de lassan felszívódó szénhidrátokkal segítik a diétázókat.

 

Kóstoltunk ilyet is olyat is, és azt kell mondjuk, hogy minden nagyon friss és finom volt amellett, hogy egészséges is. A nálunk abszolút befutó diós csigát pedig külön ki kell emelnünk ugyanis csak azt sajnáljuk, hogy egyet vettünk. Hiba volt.

Ami még hatalmas pozitívum és minket nagyon meglepett, hogy mindezek mellett hatalmas hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre, papír szatyrok és vászontáskák várják a belevalót, de még a péksütis tálcák is bambuszból voltak. Persze a vegánokra is gondoltak, külön hűtővel és a többihez hasonlóan olyan termékekkel melyeket csak olyan gyártótól szereznek be, ahol még a gyártósoron sem érintkeznek nem kívánt anyagokkal. Extrém ételallergiáknál ugyanis az sem mindegy hogy egy-egy termék olyan gyárban készül, ahol dolgoznak gluténnal vagy éppen tojással, ezért Enikő még erre is figyel.

Egy helyen minden, ami mentes – Újdonság érkezik Veszprémbe

Egy helyen minden, ami mentes – Újdonság érkezik Veszprémbe

Augusztus 10-én megnyitja kapuit az Enikővel Mentesen üzlet a Kádártai út 27. szám alatt.

 

Azoknak a diákoknak, akik szívesen dolgoznának ilyen környezetben és fontos számukra a tudatos táplálkozás jó hírünk van: Felvétel van az üzletbe.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!