2021. 09. 09., csütörtök, 10:05

SUP-világbajnokság - Ötven ország több mint félezer versenyzője Balatonfüreden

Ötven ország több mint 500 versenyzője rajtol a vasárnapig tartó balatonfüredi SUP-világbajnokságon, amelyre a szervezők több ezer szurkolót várnak.

A magyar színeket 16 versenyző képviseli a vasárnapig tartó viadalon, közülük a Hasulyó-testvéreknek több számban is lehet esélye a győzelemre. Brunó és Dániel évek óta a világ legjobb SUP-versenyzői közé tartozik, mindketten nyertek már vb-aranyérmet, az előző világbajnokságon, 2019-ben, Kínában pedig ezüst- és bronzérmet szereztek. Rajtuk kívül többek között világbajnok maraton versenyzők állnak deszkára a magyar válogatott tagjaként. Czéllai-Vörös Zsófia, Boros Adrián és Kövér Márton a hétvége során négy számban indul, és a felfújható deszkás kategóriában ők is a legjobbak közé kerülhetnek.

Egyértelműen várhatunk érmeket a Hasulyó-testvérektől, akik hetekig edzőtáboroztak Portugáliában a hétvégi eseményre. - idézte a magyar szövetség honlapja ifj. Foltán Lászlót, SUP-szakágvezetőt. - A felkészültségükön kívül mellettük szólhat a helyismeret is, mert a nemzetközi mezőny ritkán szokott tavon versenyezni.

Az előrejelzések szerint Balatonfüreden kiváló idő lesz vasárnapig, így a szervezők több ezer nézőt várnak a Tagore sétányra, ahonnan az egész versenyt ingyen lehet követni. Ráadásul a Balaton partján nemcsak a világbajnokság, hanem a városi szervezésű hagyományos nyár végi Borfesztivál is várja az érdeklődőket. A verseny már csütörtök (ma) megkezdődik a sprint és a technikai előfutamokkal, az első érmeket pénteken osztják, majd szombaton és vasárnap rendezik a további döntőket.

Az M4 Sport pénteken, szombaton és vasárnap élőben közvetíti majd a verseny legizgalmasabb futamait.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!