2021. 09. 13., hétfő, 10:51

12 hazugság, amiket mindenki hallott gyerekként

Emlékeztek milyen füllentéseket mondtak szüleink, amikor még gyerekek voltunk? Volt, ami a jó viselkedésre, valami az evésre szolgált. Mi naivan mindent elhittünk, felét mostanra pedig már el is felejtettük, de mi most igyekeztünk a leggyakoribbakat összeszedni.

  • Ne fintorogj, mert úgy maradsz!
  • Valamilyen kitalált alaknak mindenképpen el kellett vinnie, naponta kétszer, lehetett az mumus meg zsákosember. Aztán végül soha nem ért oda értünk.
  • A répától fütyülni fogsz, a spenóttól pedig erősebb leszel. Pedig mennyien vagyunk, akik két pofára tömtük a répát és még mindig nem tudunk fütyülni.

 

6 agyament Cartoon Network rajzfilmsorozat, amit imádtunk

6 agyament Cartoon Network rajzfilmsorozat, amit imádtunk

Lehetsz felnőtt vagy gyerek, ezek a sorozatok biztosan szórakoztatnak, de érdemes vigyázni, tömény mennyiségben lefárasztanak!

  • Ha megeszed a dinnyemagot, akkor dinnye nő a hasadban. Más is rettegett, hogy véletlenül nem vett észre egy dinnyemagot és reggelre már egy egész dinnye lesz a hasában?

  • Ha nem lett volna elég a dinnye, akkor túl sok vizet sem szabadott inni, mert akkor meg béka nőtt a hasunkba. Ki érti ezt?
  • Ha játszol a tűzzel, bepisilsz éjszaka.

 

 

  • Megyünk a tollasbálba. Mindenki felkészült valami brutális bulira, ahol mindenki tollas ruhában van, de csak az ágyig kellett menni.
  • Ha a maradj csendben már nem volt elég mi volt a kulcsmondat? Pssszt, tojik a pók! Akármennyire hallgattuk, sose hallottuk meg.
  • Ha már tojik a pók, tojt a nyuszi is. Képzeld el, mikor valakinek biciklit.

 

 

  • A kenyérhéjában van a vitamin. De melyik? K-vitamin?
  • Ha sokat beszélünk, akkor elfogy a hangunk.
  • A legjobbat hagytuk a végére: ha sem a mumus, sem a zsákosember nem ért rá, volt még egy akivel riogatni lehetett a gyerekeket: a rézf***úbagoly.

Nektek miket mondtak gyerekkorotokban?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!