2022. 09. 16., Péntek, 09:19

51 évesen visszatér a pályára a Veszprémet is megjáró játékos

A spanyol másodosztályú kézilabdacsapat, a Vestas Alarcos de Ciudad Real bejelentette, hogy szerződtette az 51 éves Rolando Urios Fonsecát.

 

Bár 2009-ben visszavonult a Veszprémet is megjáró legendás beálló, Urios Fonseca, most 51 évesen visszatér a pályára. A 24.hu írta meg a hírt, hogy az 1997-1998 között a Veszprémet erősítő Fonsecát szerződtette a spanyol másodosztályban szereplő Vestas Alarcos de Ciudad Real csapata. A veterán klasszis nyilatkozott is ez ügyben a spanyol Marca-nak, ahol elmondta,

Julio Fis másodedző javaslatára érkeztem, hogy a tapasztalataimmal segítsem a fiatalokat. Kezdetben csak az edzéseken segítettem be, de egyre jobban éreztem magam a tréningeken és végül Julio megkérdezte, nem lenne-e kedvem a mérkőzéseken is pályára lépni.

Az is kiderült, hogy csapaton belüli sérülések miatt merült fel egyáltalán, hogy Fonseca ugorjon be, így a reaktiválása igazából csak néhány hónapig fog tartani és nagyjából 10-15 percet kap majd a találkozókon a tervek szerint. De ki tudja, lehet, hogy egy újabb sikersorozatot hoz össze a klubjával a VB aranyat is nyerő játékos.

Na, ez az igazi elszántság!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: