2022. 09. 28., Szerda, 22:19

„A nőket ki hallgatja meg?” – több ezren tüntettek az abortusz szigorítása ellen

Rengetegen mentek el szerdán este a Patent Egyesület által szervezett demonstrációra, amelyet azért tartottak, hogy megüzenjék a döntéshozóknak: az abortusz korlátozása nők elleni erőszak!

Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy a kormány nemrégiben szigorított az abortusz szabályain, ami alapján az abortuszra készülő nőkek meg kell hallgatnia magzata szívhangját, mielőtt a terhességmegszakítás mellett döntenek. A szakemberek szerint ez azonban nem szorítja vissza az abortuszok számát, viszont rendkívül megalázza azokat a nőket, akiknek ezt kötelezően át kell élniük.

A Patent Egyesület számos civil szervezettel együtt tüntetést tartott szerda estére a fővárosban, hogy megüzenjék, az abortusz korlátozása nők elleni erőszak. A szervezet egyértelműen megfogalmazta, hogy az elfogadott jogszabály módosításának valódi motivációja a nőgyűlölet. Egy életet sem fognak “megvédeni” azzal, hogy az abortusz mellett döntő nőt a magzati szívhang meghallgatására kényszerítik.

Nem ettől fog csökkenni az abortuszok száma, csak megalázzák és még nagyobb nyomás alá helyezik a nőket azzal, hogy a szívhang meghallgatásáról kiállított pecsétes papírt lobogtatva elégedetten mutogathatnak rájuk, mint bűnösökre, akik a “női princípium” alázatos beteljesítése helyett önálló, felelős döntést mertek hozni a saját életükről.

A tüntetést a parlament melletti Demokrácia téren tartották, ahol több női aktivista is felszólalt, majd a Varsányi SzIrének acapella együttes adott egy fantasztikus koncertet. Ezt követően a demonstráló tömeg átvonult a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium épülete elé. Ott pedig felállítottak egy „emlékművet”, hogy ezzel is tudtára adják a miniszternek: vonja vissza az abortuszról szóló jogszabály módosítást!

Megdöbbentő, hogy 2022-ben ez egyáltalán téma.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: