2023. 03. 02., Csütörtök, 12:23

Újabb botrány Balatonaligán, leállították a kikötőépület kivitelezését

A helyi civilek fellépése sikeresnek bizonyult.

Nem kerüli el Balatonaligát a botrány, a közelmúltban a magaspartra tervezett öt társasáház megépítése ellen lépett fel az Aligai Fürdőegyesület, most pedig a Club Aliga parkjába tervezett kikötőépület megvalósulása miatt kértek jogsegélyt. Megítélésük szerint a Balaton megközelíthetősége közérdek, azonban a beruházások által évről-évre egyre kevesebb hozzáférhető partszakasz marad a helyieknek.

Azonnali jogvédelmet kértünk többek között azért, mert a tervezett új kikötő épület végleg elzárná a Balatont és annak látványát is a park maradék területéről.A bíróság elrendelte a Club Aliga parkjába tervezett új kikötő épület építési munkálatainak felfüggesztését.A 2022. novemberében kiadott építési engedélyt egyesületünk bíróságon megtámadta, hasonlóan mint a magaspart tetejére tervezett 105 lakásos társasház esetében.

Mint ahogy a közleményből kiderül, a bíróságon elmarasztaló döntést született, kimondták ugyanis, hogy nem folytatódhat a helyszínen megkezdett építkezés, annak munkálatait felfüggesztették.

Jár a taps!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: