2023. 06. 05., Hétfő, 06:55

Hazai pályán lehet szépíteni – jön a bajnoki döntő második mérkőzése

Ezúttal a Veszprém Arénában csap össze a két bajnoki döntős.

A pénteki nagyon csúfos mérkőzést követően itt az idő, hogy megmutassa a Telekom Veszprém, hogy van keresnivalója a bajnoki döntőben. A K&H Férfi Kézilabda Liga döntőjének első mérkőzésén a Pick Szeged hazai pályán 6 góllal, 31:25-re legyőzte a Veszprémet, ezzel megszerezte a finálé első győzelmét. Mint ismert, az idei kiírások szerint két mérkőzést kell nyerni az egyik csapatnak ahhoz, hogy magasba emelhesse a bajnoki trófeát. Ahhoz tehát, hogy legyen harmadik mérkőzés is, és legyen esélye visszahódítani a Veszprémnek a bajnoki címet, mindenképpen nyernie kell hazai pályán.

Az idei szezonban a bajnoki döntőt leszámítva eddig ötször találkoztunk a Tisza-partiakkal. A bajnokság alapszakaszában a Veszprém Arénában mi nyertünk, Szegeden viszont Juan Carlos Pastorék örülhettek. A Magyar Kupa fináléjában háromgólos sikert értünk el, míg a Bajnokok Ligája összecsapáson 18 találattal bizonyultunk jobbnak a két találkozóan. Ez azonban már a döntő, itt nem szabad hibázni! Sokkal jobban kell játszaniuk Ligetváriéknak, ha újra Veszprémbe akarják hozni a bajnoki trófeát.

Sajnos rosszul sikerült a döntő első mérkőzése számunkra, nem ezt vártuk magunktól. Szerettünk volna jó játékot mutatni, szerettük volna megnyerni azt a találkozót, sajnos ez nem így történt. Egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, ezt ki kell jelentenünk. Természetesen csalódottak vagyunk, de már a következő mérkőzésre fókuszálunk. Ezek a bajnoki döntő mérkőzései szóval, nem számít hány gól a különbség, 5-2-10 ez a végén akkor is csak egy győzelmet jelent.

- ezt Nedim Remili, a Veszprém átlövője nyilatkozta a hétfői mérkőzéssel kapcsolatban. A francia klasszis hozzátette azt is, hogy van még két mérkőzés, amit meg kell nyerniük, hogy bajnokok lehessenek. Most dolgozniuk kell, ki kell dobni azt, ami nem működött, és kitalálni, hogy mi fog működni a következőn.

A mérkőzés este 18:30-kor kezdődik, és várhatóan teltház fogadja majd a csapatokat a Veszprém Arénában. Természetesen az is élőben tudja követni a finálé második mérkőzését az M4 Sport csatornáján, aki nem tud kilátogatni a helyszínre. Minden szurkolásra szükség lesz!

Szerintetek sikerül hazai pályán legyőzni a Szegedet?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: