2023. 08. 23., Szerda, 10:29

Gondolkodásmódban változtatna a csapaton a Telekom Veszprém szakmai stábja

Gondolkodásmódban változtatna a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatán a szakmai stáb, mondta el az MTI-nek Gulyás Péter másodedző az együttes keddi nyilvános edzése után.

Bizonyos dolgokban, filozófiában, gondolkodásmódban szeretnénk változtatni, és azon a sebességen, ami a két kapu között szükséges visszarendeződésben, illetve lerohanásban - nyilatkozta Gulyás.

Példaként a Paris Saint-Germain otthonában lejátszott márciusi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést említette, amelynek első félidejében kilenc góllal vezettek, de nem bírták végig a tempót és két találattal kikaptak. A játékosként 111-szeres válogatott Gulyás úgy fogalmazott, azzal, hogy az előző idényben nem jutottak el a BL négyes döntőjébe, egy héttel hosszabb lett minden játékosuk pihenőideje, azok az új igazolások pedig, akik ott voltak Kölnben, nagyon magas szintű állapotban érkeztek.

A csapat fizikális állapotban 10-15 százalékot javult az egy évvel ezelőttihez képest, ez a fizikális mutatókon is látszik, az összes eredményen. Hogy mikor lesz csapat, az még sok idő szerintem, mert a játékosok nagyon jók egyénileg, de össze kell gyúrni őket.


A tréner úgy véli, sok időt vesz igénybe, mire minden játékos megérti a feladatát és azt, hogy mi a teendője az elképzelt helyén a csapatban. Hangsúlyozta, reményei szerint a januári világversenyek és a tavaszi olimpiai selejtezőtornák nem befolyásolják a csapatépítést, és mindenki egészséges lesz, mert csak úgy lehet egységet kovácsolni, ha folyamatosan együtt van mindenki.

Mint mondta, a két balszélsőjük - Hugo Descat és Bjarki Már Elísson - jelenleg is sérült, de közülük az egyik remélhetőleg ott lehet a pályán a BL csoportkörének első fordulójában, amikor a Veszprém a német Magdeburg otthonában szerepel szeptember 14-én.


Gulyás elmondta, a vezetőség a bajnoki cím és a Magyar Kupa-elsőség megvédését várja el a csapattól, a BL-ben pedig a legjobb négy közé jutást. Utóbbi kapcsán megemlítette, bizakodnak, hogy ennél szebbet is el lehet érni, ha minden rendben lesz.


Bele kell dolgozniuk magukat ebbe a közegbe, nekünk pedig hagynunk kell őket kiteljesedni, hiszen azért vannak ilyen magas szinten, amit nagyon tudnak és ami az erősségük. Csapatként próbálunk funkcionálni, de a játékosokra van bízva, hogy oldanak meg bizonyos helyzeteket, hiszen ők cseleznek, ők döntenek, mikor és hova lőnek. Ezeket kintről nem befolyásoljuk, nem szólunk bele, hiszen ők már megéltek sok mindent - magyarázta Gulyás.

A csapatból öt alapember távozott, és érkezett a spanyol kapus Ignacio Biosca García, az orosz balátlövő Szergej Koszorotov, a spanyol irányító Agustín Casado Marcelo, a francia balszélső Hugo Descat, a francia beálló Ludovic Fabregas és a svéd jobbátlövő Lukas Sandell.

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: