2023. 10. 05., Csütörtök, 06:55

Sima, 11 gólos győzelem a Fradi ellen

Hazai pályán fogadta a Telekom Veszprém az FTC csapatát.

Előrehozott bajnoki mérkőzést játszott szerdán este a Telekom Veszprém és az FTC-Green Collect. Ez volt a K&H Férfi Kézilabda 10. fordulója. Andreas Nilsson betegség, Yahia Omar kisebb térd-, Kentin Mahé pedig kisebb vállsérülés miatt nem tudott szerdán játszani, azonban Bjarki Már Elísson sérülését követően először került a keretbe. Álmosan kezdték a hazaiak a mérkőzést, két góllal el is lépett a Fradi. Fabregas két góljával aztán egalizálni tudott a Veszprém, a félidő elején azonban nem tudtak meglépni a fővárosiaktól. Fej-fej mellett haladt a két csapat, a 18. percben is 10:10 volt az állás.

Aztán kevesebb, mint négy perc kellett ahhoz Momir Ilic csapatának, hogy egy 5:0-s rohammal magabiztos előnyt építsenek ki (15:10). Az első játékrész utolsó harmadában aztán tovább sikerült növelni az előnyt, ElDeraa üres kapus góljával 25:18-as eredménnyel mehettek pihenni a csapatok.

A második játékrészt a Veszprém kezdte, és hiába volt csere a vendégek kapujában, Lukas Sandell az első támadásból betalált. Potyogtak szépen a gólok, ami azt is jelentette, hogy ezúttal sem mutatkozott túl sok kapus teljesítmény, sem a Veszprémnél, sem az ellenfelénél. 15 perc elteltével már a 35. gólját lőtte a Veszprém Pechmalbec jóvoltából. Az utolsó percben pedig meg is lett a 10 gól a két csapat között a különbség. A végeredményt Nedim Remili üres kapus gólja állította be. Telekom Veszprém - FTC-Green Collect 45:34.

Bravó fiúk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: