Sokan, amolyan személyes lerakóként használták.
Megszüntetik a Cholnokyn kijelölt csere-bere pontot, ugyanis egyre több alkalommal találták azt kifogásolható állapotban, oda nem illő tárgyak társaságában, ebben a formában pedig nem üzemelhet tovább. Nagy csalódás lehet ez azoknak, akik felelősen és rendeltetés szerűen használták a pontot.
A reményteli indulás és a bíztató első hónapok után, jelenlegi helyén, ebben a formában nem folytatja tovább működését a Csere-bere pont, azt ugyanis egyre többször találtuk a mostanihoz hasonló, jogosan kritizálható állapotban
írja közleményében a VKSZ Zrt.
Ahogy mi is cikkeztünk róla, a kezdeményezés azért jött létre, hogy jó állapotú, tiszta, de megunt eszközöknek, kisebb tárgyaknak adjon második otthont, a fenntartható szemlélet jegyében. A cserepont helyszínén az üzemeltető VKSZ Zrt kifüggesztett közleményben arra is felhívta a figyelmet, mennyire fontos, hogy mindig legyen rend és tisztaság a helyszínen, felelősen használják a lakosok.
Ez az elv többszörösen sérült, voltak civilek, akik az áldatlan állapotokat látva összekapták a helyszínt, azonban többen azt retitensen újra teleszemetelték oda nem illő, másnak is használhatatlan tárgyakkal, mindenféle rendszerezés nélkül.
Kár volt ezt a jó lehetőséget így eljátszani, reméljük a jövőben más formában újraéledhet a kezdeményezés.
Addig marad a hulladéklerakó udvar...