2024. 05. 09., Csütörtök, 07:20

Ilyen bélyeggel ünnepli a Magyar Posta Korda György 85. születésnapját

A Magyar Posta alkalmi, személyes bélyegkibocsátással tiszteleg az idén 85 éves Korda György előtt.

A Magyar Posta által szerdán kibocsátott bélyegújdonságot Benedek Imre tervezte Zsólyomi Norbert fotójának felhasználásával. Az első napi bélyegzőn a Korda 85 és a születésnapi koncertshow felirat látható. Az énekes-dalszerző múzsájával és feleségével, Balázs Klárival látható az ötezer példányban kiadott bélyegíven, amelyet szerdától a Filapostán és a Magyar Posta webáruházában lehet megvásárolni.
 

Korda György a magyar tánczene egyik legismertebb előadóművésze, aki 1958-ban lépett először színpadra. Első sikerét a Szeretni kell című dallal aratta, majd az 1960-as évek elejére az ország népszerű előadójává vált. Feleségével, a szintén énekes Balázs Klárival 1981-ben készítették az első, Nem hozol több rózsát című duettfelvételüket, majd 1986-tól kezdve egészen napjainkig közösen jelentetik meg albumaikat.

Csekk! 85 éves lett Korda Gyuri bácsi

Csekk! 85 éves lett Korda Gyuri bácsi

Isten éltesse sokáig! 

A közkedvelt duó 2002-ben Záray Márta-Vámosi János Kulturális, Művészeti és Emlékezeti Alapítvány Díjat, 2007-ben pedig Artisjus Zenei Életműdíjat kapott, 2023-ban vehették át a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségétől (MAHASZ) a Fonogram Életműdíjat. 

Korda György 85. születésnapja alkalmából május 11-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: