Eddig egy vereség és egy győzelem a Veszprém mérlege.
Szerda este Romániában lép pályára a ONE Veszprém HC. A Bajnokok Ligája 3. fordulójában a Dinamo Bukarest lesz az Építők ellenfele. A mieink eddig egy vereséggel és egy győzelemmel állnak, míg a románok mind a két mérkőzésüket elvesztették. Xavi Pascual, a Veszprém vezetőedzője a volt csapata ellen játszik, a spanyol tréner szerint nem lesz könnyű dolga a tanítványainak.
Természetesen nem könnyű egy ilyen találkozó, és tudom, milyen Bukarestben pályára lépni – mondhatni pokoli élmény lesz számunkra. Kis csarnok, fantasztikus, extra hangulattal. Ott minden ellenfél szenvedni fog, ha nyerni akar. Én is egy kemény és nehéz meccsre számítok. Nagyon fontos lesz nekünk ez a két pont, de természetesen nekik is, mert mindkét csapatnak szüksége van rá.
Xavi Pascual hozzátette azt is, szeretné, ha egy kicsit jobban játszanánk, mint az előző Bl-mérkőzésen. A céljuk pedig, hogy minden találkozón egy kicsit jobbnak lenni, és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani.