A Berlin elleni csütörtöki meccs lehet pályafutása századik BL-találkozója.
Ligetvári Patrik a hétvégén Csurgón elérte a kétszázadik bajnoki mérföldkövét, csütörtökön pedig újabb jelentős állomás vár rá: a Füchse Berlin ellen léphet pályára századik Bajnokok Ligája-meccsén. A veszprémi átlövő szerint a szezon ezen szakaszában különösen fontos a stabil forma, hiszen a csapat öt győzelemmel jött vissza a válogatott szünetről, és december közepéig minden mérkőzést meg akar nyerni. A berliniek ellen azonban hagyományosan nehéz feladat vár a magyar rekordbajnokra.
A mérkőzés előtt arról is beszélt, melyik állomást tartotta korábban elérhetetlenebbnek:
Inkább a Bajnokok Ligája. Ahhoz olyan klubban kell játszani, amely ilyen rangos sorozatban képviselheti a hazáját. Nagy szó és nagy szám, örülök, hogy ennyi meccset lejátszhattam egy ilyen szintű klubban, illetve, hogy a Veszprémet és a hazámat ilyen rangos sorozatban képviselhettem.
Szerinte a berlini csapat nem egyetlen játékosra épül, és bár sokszor Mathias Gidsel kerül reflektorfénybe, a német együttes ereje valójában a jól összerakott kollektívában rejlik.
A veszprémi védő úgy látja, a sikerhez elengedhetetlen lesz a kiegyensúlyozott teljesítmény és a mérkőzés ritmusának kézben tartása. Tavaly Berlinben már megoldották a feladatot, és abban bízik, ez idén is sikerülhet.