2025. 11. 27., Csütörtök, 00:00

Xavi Pascual: "A védekezésre olykor elfogy az erőnk"

A Veszprémre újabb kemény BL-megmérettetés előtt áll a német fővárosban.

A Veszprém együttese csütörtök este 20:45-kor a Füchse Berlin otthonában folytatja a Bajnokok Ligája-sorozatot, alig időt hagyva a pihenésre. A csapat vezetőedzője, Xavi Pascual szerint fizikailag és mentálisan is nehéz feladat vár rájuk, hiszen a német ellenfél régóta a világ élvonalába tartozik. A válogatott szünet óta mutatott formájuk imponáló – öt meccsből öt győzelem, átlagosan 38 lőtt gól –, de az edző szerint most minden korábbinál nagyobb figyelemre lesz szükség.

Nekem mindig már a következő mérkőzés a fontos, a csapatnak is arra kell gondolnia. Ebben a periódusban volt két-három jó mérkőzésünk, támadásban például fejlődünk. De az is igaz, a védekezésre olykor elfogy az erőnk. Erre a területre jobban kell figyelnünk, például már csütörtökön is. Készen kell állunk a találkozóra, mert nagyon kemény lesz.

– fogalmazott Pascual.

A két csapat legutóbbi összecsapásai rendre egygólos különbséggel dőltek el, és minden jel arra mutat, hogy ezúttal sem lesz másként. A szakmai stáb szerint kiélezett végjáték várható, ahol apróságok dönthetnek majd.

A veszprémiek azonban magabiztosan utaznak Berlinbe: tudják, hogy megvannak a fegyvereik, és készek is használni őket a győzelem érdekében.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: