Az első félidő magabiztos játéka után hatalmas izgalmak közepette tartotta otthon a pontokat a magyar rekordbajnok.
Csütörtök este parádés első félidőt produkált a ONE Veszprém HC a Sporting CP ellen a Bajnokok Ligájában: harminc perc alatt mindössze egyszer állt döntetlen az eredményjelző, mégpedig 0–0-nál. Martinovic és Lenne gyors gólokkal lendítette játékba a hazaiakat, Appelgren több bravúrral adta meg a stabilitást a kapuban, Descat pedig megszerezte 400. veszprémi találatát, amiért azonnal járt is a vastaps.
A kilenc gólszerzőt felvonultató hazai csapat 19–14-re vezetett a szünetben, és ekkor még úgy tűnt, a Sporting nem talál ellenszert a határozott védekezésre.
A fordulás után azonban megtört a lendület: Lenne sérülése, néhány technikai hiba és egy kihagyott hetes után fokozatosan közelítettek a portugálok, majd Aly védései és a sorozatosan értékesített heteseik révén meg is fordították az állást. A hajrában felváltva estek a Sporting-gólok és Remili villanásai, de két perccel a vége előtt még mindig a vendégek vezettek kettővel.
Ekkor Descat vállalt magára kulcsszerepet, két gyors góllal egalizált, majd az utolsó másodpercekben Remili is betalált. A Sporting ugyan még szabaddobáshoz jutott, de Corrales hárította Martim Costa lövését, így a Veszprém 32–31-re megnyerte a drámai mérkőzést.