Holnap jön a Berlin elleni párharc első mérkőzése.
Kezdetét veszi a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párharca. A kölni Final4-ba jutásért a Veszprémnek a Füchse Berlint kell legyőznie. Az Építők csütörtökön hazai pályán fognak először játszani a németek ellen. A találkozót megelőzően Xavi Pascual, a Veszprém vezetőedzője nyilatkozott, aki elmondta, topcsapat vár rájuk, kiemelkedő tudású játékosokkal, de a céljuk nem változott, ott akarnak lenni Kölnben.
Nekünk továbbra is magunkra kell figyelnünk. Tudjuk, mire vagyunk képesek. Nagyon tiszteljük a Berlint, nagyon felkészülünk ellene. Minden lehetőségre le akarunk csapni, hogy elérjük a Final Fourt.
- mondta el a spanyol tréner.
Xavi kiemelte azt is, egy ilyen párharcban sok kulcs lehet. Szerinte még az is lehet, az első mérkőzés képe teljesen más lesz, mint a másodiké. “Nekünk minden eshetőségre készen kell állnunk.” - nyilatkozta a veszprémi edző.