2026. 05. 21., Csütörtök, 07:08

Mégsem épülhet meg a 105 lakásos társasházkomplexum Balatonaliga magaspartján

Úgy tűnik, pont kerülhet a balatonaligai magaspartra tervezett, évek óta vitákat kiváltó társasházprojekt végére. Az Aligai Fürdőegyesület Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az építési hatóság megszüntette az öt épületből álló lakókomplexum építési engedélyezési eljárását.

Eltűnhet Balatonaliga elől a vízpart - Civil tiltakozás a rendelet ellen

Eltűnhet Balatonaliga elől a vízpart - Civil tiltakozás a rendelet ellen

Egyre nagyobb a felháborodás a Balaton vízpartjának új szabályozása körül. A Balaton vízparti területeinek felhasználási követelményeiről szóló kormányrendelet, valamint az ehhez kapcsolódó új Vízparti Terv szerint ugyanis Balatonaliga elveszítheti a közvetlen kapcsolatát a tóval – állítják szakmai

A tervek szerint a magasparton öt, hatszintes, nagyjából 20 méter magas épületet húztak volna fel, összesen 105 lakással. A beruházás ellen civilek és helyi szervezetek évek óta tiltakoztak.

Az Aligai Fürdőegyesület közlése szerint a szervezet bírósági keresete nyomán a Pécsi Törvényszék már 2023 tavaszán megsemmisítette a társasházak építési engedélyét. Az ügy azonban ezzel nem zárult le: az építési engedélyezési eljárás 2024-től folytatódott, több alkalommal szüneteltetéssel.

A mostani fordulatot az jelenti, hogy az építési hatóság kedden megszüntette a projekt építési engedélyezési eljárását. A döntés pontos indokai egyelőre nem ismertek.

Az ügy tágabb értelemben is illeszkedik a Balaton körüli építkezésekről szóló vitákba. A terület országgyűlési képviselője, Forsthoffer Ágnes a TASZ beszámolója szerint nemrég civilekkel egyeztetett a Balaton jövőjéről. A találkozón részt vevő országgyűlési képviselők jelezték, hogy megvizsgálják, miként lehetne újraszabályozni a tó körüli építkezéseket.

 

A balatonaligai magaspart ügye így nemcsak egy helyi beruházás története, hanem annak a szélesebb kérdésnek is része, hogyan lehet összeegyeztetni a Balaton-part fejlesztését a táj, a településkép és a helyi közösségek érdekeivel.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: