2026. 09. 22., Kedd, 11:22

Extravagáns szettje után most egy veteránautót villantott Szoboszlai

Talán kezdhetünk hozzászokni ahhoz, hogy minden válogatott összetartásra tartogat valamit a Liverpool focistája.

Szoboszlai Dominik outfitje miatt indult mémgyár a közösségi médiában

Szoboszlai Dominik outfitje miatt indult mémgyár a közösségi médiában

A magyar labdarúgó-válogatott játékosai megérkeztek a telki edzőközpontba a Finnország elleni felkészülési mérkőzés előtt, ám ezúttal nem a pályán nyújtott teljesítményük került a figyelem középpontjába.

Egy Cadillac Eldorado kabrióval érkezett meg hétfőn a magyar válogatott telki edzőtáborába Szoboszlai Dominik. A Liverpool focistája az öltözékét is az amerikai veteránautóhoz igazította, és úgy festett a kocsi mellett, mint egy igazi 60-as, 70-es évekbeli sztár.

Az autóra és a stílusos érkezésre persze a szurkolók és a sajtó is felkapta a fejét, pedig ezúttal talán sem a kocsi, sem az öltözete nem volt annyira kirívó, mint a júniusi válogatott összetartáskor. Biztosan sokan emlékeznek Szoboszlai kék ingjére, bézs nadrágjára és fényes elegáns cipőjére.

Nemcsak mémek születtek akkor a szettből, hanem számos vállalat is felhasználta, illetve újraértelmezte azt saját reklámjaiban, ami miatt Szoboszlai menedzsmentje jogi lépéseket is tett.

Szoboszlai egyébként máskor sem hétköznapi autóval érkezett az edzőtáborokba, korábban például Lamborghiniből is kiszállt már a parkolóban.

A magyar válogatott egyébként pénteken Ukrajnával játszik Budapesten a Nemzetek Ligájában.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: