Bár szeptemberben még gyakran nyárias időjárás jellemző, hivatalosan is elkezdődött az ősz: 2026-ban szeptember 23-án hajnalban, 2 óra 5 perckor bekövetkezett az őszi napéjegyenlőség. Ettől a naptól kezdve egyre rövidebbek lesznek a nappalok, a természet pedig lassan átvált az ősz jellegzetes színeire.
A naptár szerint az ősz már szeptember 1-jén elkezdődött, a csillagászati ősz azonban a napéjegyenlőség pillanatához kötődik. Régebben a meteorológiai és a csillagászati ősz kezdete között nagyobb különbség volt, ám a szeptemberi időjárás változásával a két időszak egyre inkább közeledik egymáshoz.
Az idei forró és száraz nyár után sokan várják már a hűvösebb, valóban őszi napokat.
Pontosan keleten kelt fel a Nap
Az őszi napéjegyenlőség napján a Nap pontosan keleten kel fel és pontosan nyugaton nyugszik le.
Szeptember 22-én este még az utolsó nyári naplementét figyelhettük meg, szeptember 23-án pedig már az első őszi napkeltét láthattuk
Színesbe borul a természet
A csillagászati ősz kezdetével a természet lassan megkezdi átalakulását: a falevelek sárgulni kezdenek, majd fokozatosan megjelennek az erdők jellegzetes őszi színei.
Érik az alma és a szőlő utolsó termése, a pincékben pedig megindulhat a must erjedése. A lehulló falevelekből később újra tápanyag lesz a természet körforgásában.
Mostantól gyorsan rövidülnek a nappalok
A szeptember 23-i napkelte:
- keleten: 6:20
- Budapesten: 6:31
- nyugaton: 6:41
A szeptember 22-i napnyugta:
- keleten: 18:30
- Budapesten: 18:41
- nyugaton: 18:51
A téli napfordulóig, december 21-ig, a nappalok folyamatosan rövidülnek, átlagosan naponta körülbelül négy perccel lesz kevesebb a világos időszak.