A Medián friss adataiból az is kiderül, hogy a magyarok elsöprő többsége reménykedve tekint a jövőbe a választás után, még a fideszeseknél is 20 százalék felett van ez az érték.
Újabb kutatással jelentkezett a Medián a HVG felületén, amely ezúttal egyebek között arra kereste a válaszokat, hogy miként ítélik meg az emberek Magyar Péter mint leendő miniszterelnök képességeit, milyenek az elvárások a Tisza Párttal szemben a választás után vagy épp arra, hogy általában milyennek ítélik meg az ország kilátásait a kormányváltás után.
Magyar Pétert illetően márciusban a Medián által megkérdezett személyek 21 százaléka gondolta úgy, hogy teljesen alkalmas a miniszterelnöki feladat ellátására, 33 százalékuk inkább alkalmasnak ítélte. Az áprilisi felmérés válaszadóinak viszont már a 43 százaléka úgy nyilatkozott, hogy teljesen alkalmasnak tartja a Tisza Párt elnökét a poszt betöltésére, 31 százalék inkább alkalmasnak véli, miközben összesen 20 százalékpontot esett azoknak a részaránya, akik egyáltalán nem találják alkalmasnak Magyart a posztra. Ugyanezt a kérdést Orbán Viktor esetében is feltették: a Fidesz elnökét márciusban még a válaszadók 32 százaléka találta alkalmasnak, ez az arány a választások után máris tíz százalékponttal esett vissza.
A beérkezett válaszok alapján elsöprő többségben vannak azok, akik a választás után reményekkel tekintenek a jövőbe, 72 százalékuk válaszolta ezt a vonatkozó kérdésre, míg a Tisza-szavazóknak a 95 százaléka válaszolt így. A fideszesek 65 százaléka aggódik a jövő miatt, ellenben itt is akadt 22 százaléknyi válaszadó, aki alapvetően inkább reménykedik.
Megkérdezték továbbá arról is az embereket, hogy a Tisza Párt által megígért programpontok megvalósítását mennyi idő elteltével tartanák reálisnak. A teljes népesség negyede már az első évben látható eredményeket akar, miközben a válaszadók közel fele, 47 százalékuk úgy véli, hogy 2-3 évre mindenképp szükségük lesz Magyar Péteréknek arra, hogy fel tudjanak mutatni valamit. A Fidesz-szavazók 31 százaléka ellenben úgy véli, hogy soha nem fognak teljesülni a Tisza ígéretei.