2026. 05. 18., Hétfő, 05:40

„Fentről kérik” - Kitálalt a Ripost volt munkatársa a propagandagépezet működéséről - VIDEÓ

Részletes interjút adott az Ripost egykori munkatársa, Forgács Ágnes az Átlátszónak arról, hogyan működött szerinte a kormányközeli propagandamédia és miként készültek a politikai lejárató anyagok az elmúlt években.

Az Átlátszó közel kétórás videóinterjújában a volt újságíró arról beszélt, hogy a szerkesztőségben idővel szinte szállóigévé vált a „fentről kérik” mondat, amely állítása szerint jól mutatta, hogyan érkeztek a politikailag fontos elvárások és témák a szerkesztőséghez. Állítása szerint sokszor már eleve kész narratívák mentén dolgoztak, az érintetteket pedig gyakran csak közvetlenül a megjelenés előtt keresték meg - vagy egyáltalán nem is kérdezték meg.

Forgács Ágnes szerint egy idő után az is elvárás lett, hogy a célpontokat olyan helyzetben kapják el, ahol nem tudnak kitérni a kamerák vagy kérdések elől, például utcán vagy sajtótájékoztatókon.

Az interjú egyik legerősebb állítása az volt, hogy 2021 környékén már olyan aktákat és háttéranyagokat is kaptak, amelyeket szerinte titkosszolgálati jellegű információkból állíthattak össze. Ezeket nem lehetett kinyomtatni, a feladat pedig az volt, hogy az anyagokból sajtóterméket készítsenek. A volt munkatárs arról is beszélt, hogy a 2018-as választások előtt a Jobbik lejáratása volt az egyik fő cél, később pedig Magyar Péter megjelenése jelentette számára az utolsó fordulópontot. Elmondása szerint ekkor érezte úgy, hogy már egy tömegek által támogatott politikai mozgalmat próbálnak mindenáron ellehetetleníteni.

Az interjúban több abszurd történet is előkerült. Forgács felidézett például egy esetet, amikor egy kirúgott fővárosi kukásról készült videóban állítása szerint maga Ómolnár Miklós szerepelt álruhában, ezért a felvételt még jobban el kellett homályosítani, hogy ne lehessen felismerni.

A volt újságíró végül 2024-ben hagyta ott a lapot, és azt mondta: utólag már úgy érzi, évekkel korábban fel kellett volna állnia. A teljes videót itt tudjátok megnézni:

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: