Kinek mi a fontos…
Hétfőn délután a saját Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait Veszprém polgármestere a Makmoiselle pékség parkolási ügyében. Porga Gyula azért volt kénytelen a saját oldalán a sok szép fénykép posztolása mellett megszólalni egy helyi ügyben mert megszólítottnak érzete magát, és a pékség oldalán nem tudott kommentelni.
Kétségkívül fontos kérdés a pékség parkolási ügye, de picit lehet azért hiányérzetünk. Mintha lenne egy másik ügy is, amiben a polgármester meg lett szólítva, mégsem szentel neki egy Facebook-posztot sem.
Bizony, ez az Aranyosvölgy.
Pedig ígéret volt bőven, hogy majd társadalmi párbeszédet kezdeményez az ügyben, információkat gyűjt be őszig, és megvizsgálják a lehetőségeket.
Közel három hete nyolc nagyon konkrét kérdést küldtünk el Porga Gyulának, miután megtudtuk, hogy nyáron Csik Richárd, a veszprémi Fidesz-KDNP frakcióvezetője egy lakossági találkozón azt mondta, a Fideszes képviselők többsége már nem támogatja a beruházást, és a polgármester is inkább a terület visszaminősítés felé hajlik.
Az alábbi kérdésekre szerettünk volna választ kapni:
- Változott a frakció álláspontja a legutóbbi közgyűlés, illetve a lakossági tájékoztató óta?
- Amennyiben változott, mit gondol most a frakció az aranyosvölgyi beruházásról?
- Amennyiben változott, mikor és minek a hatására módosult a frakció álláspontja / véleménye az ügyben?
- Változott-e az Ön véleménye az ügyben?
- Van-e arról információja, hogy a beruházóknak, az ügyben érintett vállalkozóknak változott-e az álláspontja?
- Ön személy szerint mit tartana jelenleg a legjobb, legelfogadhatóbb lépésnek az ügy kapcsán?
- Korábban arra hivatkozva halasztotta el a közgyűlési döntést az ügyben, hogy “kellő idő álljon rendelkezésre az információk begyűjtésére”. Milyen információkra van szükség, és hogyan áll ezek begyűjtése?
- A közgyűlést követően Ön azt mondta, hogy az ügyben sok párbeszédre van szükség. Mikor, és milyen formában fog elkezdődni a párbeszéd?