2026. 09. 24., Csütörtök, 06:46

Több ezer kilométert repült - Szomáliáig jutott egy Nógrádban kikelt gólya

A szomorú sorsú példány a magyarországi fehér gólyákra nem jellemző módon vonult - írja az ng.24.hu

Több ezer kilométeres, nem mindennapi utat tett meg egy Nógrád vármegyében kikelt fehér gólya: a júniusban meggyűrűzött madár egészen Afrika szarváig, a szomáliai Puntföldig jutott. A történet azonban szomorú véget ért, a fiatal gólyát elpusztulva találták meg.

Az UK43-as azonosítójú fiókát június 10-én gyűrűzték meg a Szécsény melletti Pösténypusztán. Vonulása azért is különleges, mert nem a magyar gólyák által leggyakrabban használt útvonalat követte.

A hazai fehér gólyák jellemzően a Sínai-félszigeten keresztül jutnak Afrikába, majd a Nílus völgye mentén haladnak dél felé. UK43 és társai ehelyett a Vörös-tenger arab-félszigeti partvidékét követték, majd Jemen déli részéről keltek át Afrika szarvára. A fiatal madár végül a puntföldi Bandar Beyla térségéig jutott, ahol egy kiszáradt folyómederben találták meg a tetemét. Először felmerült, hogy lelőhették, a helyi környezetvédelmi minisztérium szerint azonban nem találtak rajta külsérelmi nyomokat. Pusztulásában az aszály, a rendkívüli hőség és a hosszú út okozta kimerültség is szerepet játszhatott, biztos okot azonban nem sikerült megállapítani.

A magyar gólya története Puntföldön is komoly figyelmet kapott. A helyi környezetvédelmi minisztérium egyik vezetője felvette a kapcsolatot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület gyűrűző központjával, és egy állami lap is bemutatná UK43 útját, hogy felhívja a figyelmet a vonuló madarak védelmére.

UK43 útja ugyan Szomáliában véget ért, de a lábán viselt apró gyűrűnek köszönhetően több ezer kilométerrel arrébb is tudták, honnan indult: egy Szécsény melletti gólyafészekből.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: