2023. 05. 12., Péntek, 09:05

Újra több ezres oktatási demonstráció szerveződik jövő hét péntekre

A tervezett státusztörvény azonnali visszavonását követelik.

Továbbra sem csillapodnak a kedélyek az oktatás terén. Több mint egy éve tart a tiltakozási hullám, aminek egy újabb löketet adott, hogy a legutóbbi tüntetéseken a rendőrök könnygázt és gumibotot használtak a diákokkal szemben. Május 3-án az Egséges Diákfront több szakmai szervezettel együtt hét népszavazási kérdést is benyújtott a Nemzeti Választási Irodának az oktatás megreformálásáért. A diákok, tanárok, szülők és civilek pedig nem állnak meg, országszerte szerveződnek események, tiltakozások és akciók.

Május 19-én, azaz jövő héten pénteken újabb óriás demonstráció szerveződik a státusztörvény ellen és az oktatás azonnali megreformálása mellett. Érdekesség, hogy a tüntetés facebook eseményre már több mint 15 ezren jeleztek vissza, azonban szerdán a facebook eltávolította az eseményt, miután azt sokan jelentették „gyűlöletbeszédre” hivatkozva. Azóta azonban újra elérhető az oldal. A demonstráció Budapesten lesz 16:30-tól. Információink szerint az ország számos pontjáról is érkeznek majd az eseményre.

A bosszú eszköze, a státusztörvény továbbra is elfogadhatatlan, követeljük a teljes tervezet azonnali visszavonását! Továbbá követeljük, hogy a kormány tartsa be korábbi ígéreteit, és üljön le tárgyalni az Egységes Diákfronttal! Ahogy megígértük, nem adjuk fel: 7 igenes népszavazást kezdeményeztünk, amihez szükségünk lesz minden felelős állampolgár segítségére! Találkozzunk május 19-én, pénteken, folytassuk!

Veszprémben is zajlanak az események. Április végén Veszprémi és környékbeli pedagógusok nyilatkozatban szólították fel a kormányt, hogy vonja vissza a státusztörvény tervezetet, majd múlt héten több mint 100 fő részvételével tartottak fórumot a státusztörvényről és annak következményeiről. Most szerdán pedig első alkalommal szerveztek civilek zebraszerdát a Kossuth iskola előtt, hogy felhívják a figyelmet az oktatás súlyos problémáira.

Kitartást a tanároknak és a diákoknak!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: